2025 Hódmezővásárhely II. Classic MX
A 2025-ös Mamoka Classic Bajnokság utolsó versenyének ismét Hódmezővásárhely adott otthont, mivel a zombai pályán nem tudták megoldani a szervezők a versenyrendezést. Az időjárás elég szeszélyes arcát mutatta reggel és csak reménykedtünk benne, hogy most nem egy „csonka” verseny lesz, mint a tavaszi, ahol az időjárás csak egy futamot engedett. Azért kíváncsi voltam mennyire lesz ismerős a pálya?
Működnek-e azok a dolgok amiket megtapasztaltam az előző vásárhelyi versenyen?
A kipakolás és a regisztrációt követően megkezdődtek a szabadedzések. No, itt kiderült, hogy azért mutatott új arcot a pálya számomra! Például a tavaszi versenyen kettesével, könnyedén megugrott 4-es kisugrók most nagyon máshogy néztek ki, mint az emlékeimben volt. Legalább 3-4 kört hezitáltam, hogy bepróbáljam, aztán rászántam magam. Ugyan sikerült megugranom, de a második ugrásnál inkább utaztam csak a motoron, mint vezettem volna! Nem volt jó érzés! Beszéltük a többiekkel utána, hogy valahogy másképp van megtúrva a pálya ezen része. Ráadásul a kissé sárosabb, csúszósabb rész nem is engedte meg a pontos rágyorsítást…legalábbi az én jelenlegi tudásommal. Ugyanakkor a cél utáni második nagy ugratóban láttam a lehetőséget, hogy megugorjam!
Az időmérő számomra még mindig a pályabejárást jelenti. Már csak azért is, mert úgy érzem a rajthely választás számomra még nem releváns tényező a futamok végkimenetele érdekében.
A futamok előtt a rendező ismét elsimította pályát és az időjárás is nagyban segített, hogy sokat száradjon a pálya. El is gondolkodtam rajta, hogy az ominózus 4-es kisugrót csak meg kellene próbálni. Nos a start a szokásos módon történt, kissé beragadva sikerült elindulnom, szándékosan kimaradva a nagy tumultusból. Azért az első kanyarban, mikor láttam egy kis lehetőséget, beszúrtam két motoros közé. Nekem még mindig nagyon érdekes ez a test-test elleni küzdelem, nem vagyok hozzászokva! Nem is vagyok eléggé erőszakos ehhez, így azért vissza-vissza is csúsztam. Így a zöm végén értem oda a 4-es ugratóhoz, de előtte már lengették a sárga zászlót! Nos én már csak annyit láttam, hogy Béla tápászkodik fel a vállát fogva és nem is a motorja felé igyekszik, hogy felállítsa, hanem a pálya szélére. Nos ez végleg elvette a kedvem, hogy ezt rendesen megpróbáljam. Ráadásul 2-3 körig az járt a fejembe, hogy mi van vele? Minden körben néztem, ahogy épp a mentősökkel beszélget a pálya szélén.
Lassan sikerült a fókuszomat a versenyre terelni. A nagy ugrókat egész jól sikerült megoldani, de még mindig nagyon lassú voltam a pályán, többek között a lassú kanyartempóm miatt! Ezen a későbbiekben még fejlesztenem kell!
A második futamra már jobban tudtam figyelni, miután kiderült, hogy Bélának nincs igazán komolyabb baja, de ettől függetlenül kihagyta a második futamot. A Husqvarnája kormány görbülete amúgy is erősen eltért a gyáritól! A második futam eleje számomra majdnem 100%-osan az első másolata volt.
Amúgy eseménytelenül zajlott, és annak ellenére, hogy érezhetően gyorsultam, nem igazán tudtam helyezésekért harcolni. Így figyeltem és próbáltam minél többet tanulni az ugrókat és a kanyarvételt.
Összességében elmondhatom, hogy elégedett vagyok és nem csak az utolsó versennyel, hanem az első Classic Motocross évemmel! Sikerült minden verseny összes futamán elindulnom…és ami megennél is lényegesebb célba is érnem! Nyilván még nagyon lassú vagyok, de a konstans teljesítményem a 7. helyre jutatott a bajnokság végelszámolásában, amivel teljesen elégedett vagyok! Persze célom az, hogy a későbbiekben, az egyre több tapasztalatommal, gyorsulni is fogok és a veszprémvarsányi első futam szintjén tudok küzdeni a helyezésekért!
Köszönöm a támogatást, külön a csapatomnak a Laller Racing Dakar Team-nek és fő támogatómnak a Cross Country Adventures-nek! Jövöre folytatjuk!
0 hozzászólás