A 2021-es RIVERSIDE BAJA írásom, ahogy általában a motoros esésekről szoló cikkek, a korházba kerüléssel véget is érnek! De nézzük mivel is jár az, hogy a testünket megint versenykész helyzetbe hozzuk…vagy legalábbis a legjobb állapotban amit a kapott sérülések megengednek…

Előre is elnézést kérek minden orvosi szakzsargon és szakmai bakimtól, de az alábbiakban a saját szavaimmal próbálom előadni a történteket!

Műtétek, utazás…

Ott hagytam abba, hogy a versenyhez legközelebbi (Szombathely) korházba szállítottak, ahol az előzetes diagnosztikával megegyezően megállapították, hogy a bal combcsontom 2 helyen a vállam 1 helyen tört. A vállamat egyenlőre csak felkötéssel rögzítették, a lábam viszont még aznap megműtötték, és egy ugynevezett fixateur rögzítést tettek fel! Ez egy ideiglenes rögzítési megoldás, ami nagyjából helyén tartja a csontokat!

Egészen horrorisztikusan néz ki, hiszen a rögzítés nagy része a lábon kívül helyezkedik el és úgy néz ki, mint egy korlát! Ennek a rögzítésnek a nagy előnye, hogy viszonylag egyszerű a felhelyezése, hiszen csak a csontok rögzitése érdekében csak a csontokba fúrt csapok helyét keletkezik seb. Ugyanakkor a végtag mozgatásánál azért a csontok rögzítése enged némi mozgást és így a fájdalom egyből emlékeztet minket, hogy ott bizony nincs rendben minden még!

A szombathelyi korházlátogatásom követően átszállítottak egy Budapesti intézménybe a saját kérésemre. Azt kell mondjam a fenti combcsontrögzítés, a törött váll és az OMSZ mentő magyar utakon történő pár száz kilométeres út kombója nem a kényelemes és fájdalommentes utazásról szól, de ezt el kell viselni ilyenkor.

A budapesti korházban a vállműtétem már nem várhatott tovább a törött csontok csontosodási folyamata miatt! A műtét során kiderült az is, hogy a vállamban nem csak a csont törött, de a rotátor-szallagszakadást is elszenvedtem. Ezt természetesen ott helyben vissza is varták, amiért nagyon hállás vagyok, de ez a fejlemény előrevetítette a rehabilitáció hosszabb mivoltát.

Tehát a már megműtött vállammal várakozó helyzetbe kerültem, mivel a combcsonthoz egy speciális titánból készült rudat rendeltek az orvosok, amire várni kellett! Szerencsére a Svédországból érkező darab pár nappal hamarabb is érkezett, mint vártuk, így a mütétre is napokkal korábban került sor, mint a tervezett!

A műtét során a combcsontomnál kicsivel rövidebb titán rudat a combcsont felső részétől vezették be a csont velőűrjébe, egészen a csont térd felé eső részének majdnem a végéig, majd az alső és felső törött csontrészeket 2 és 3 csavarral rögzítették, így tartva egyben az egész combcsontot. Ezzel a viszonylag új módszerrel jobban biztosított a combnál lévő keringés, mint a hagyományosabb, csont mellé helyezett fém-rögzítéses módszernél!

Rehabilitáció

A műtétek – az orvosok szerint is – jól sikerültek, így jött a következő nagy kérdés, hogyan kellene a rehabilitációt megoldani? Ekkor már tiszta sor volt, hogy a családomtól minimum 3 hét távollétet jelent a korházi ellátás. Ekkor a COVID helyzet és egyéb okok miatt nem is nagyon szerettem volna, ha lányaim meglátogatak volna bent. Ez azért elég érzékenyen érintett. Ezért is volt nehéz döntés az, hogy a rehabilitáció mikéntjébe döntést hozzunk családilag! Ráadásul a sérüléseim jellege miatt (kéz és láb együttes sérülése) nem jöhetett szóba sem a mankó, sem a járókeret használata, így a helyváltoztatásom kerekesszékhez kötött lett!

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy jogosultságom és szabad hely is adott volt arra, hogy egy budapesti rehabilitációs intézetben gyógyuljak tovább! Ez persze további heteket jelentettek távol a családtól, ami nem volt ínyemre. Ugyanakkor a rehabilitációs intézetben olyan speciális eszközök álltak rendelkezésre, mint a passzív váll-nyújtó gép, vagy a Redcord nevű eszköz, mely nagy segítséget nyújt ahhoz, hogy célzottan és akár szeparáltan lehesen erősíteni, nyújtani a külömböző sérült végtagokat, izmokat.

De a technikai eszköztárnál talán még lényegesebb az a gyógytornászi stáb, mely hihetetlen szakmai ismerettel, tudással rendelkezik! A gyógytorna közben olyan gyakorlatokat végeztettek velem, amiről én sokszor nem is gondoltam volna, hogy az adott testrészre hatással van! Persze a nap végén és másnap az izomláz egyértelműsített, hogy igenis jól célzott volt a gyakorlat!

A rehabilitációm tulajdonképp 4 részre osztható.

Az első a korházban kezdődő gyógytornák, melyek sajnos az adottságoknak és a korház más irányú, fő profiljából adódóan kevés. Ugyanakkor a kezdeti nyújtások nagyon fontosak, hiszen a műtéttől számított 6 hétig se a lábam se a vállam nem volt terhelhető és a passzív fekvésben hihetetlen gyorsan leépülnek az izmok és beszűkülnek a mozgástartományok!

A második és a harmadik fázis a rehabilitációs intézetben apott kezelésekből áll. Itt a már említett lehetőségek és tudástár már egy sokkal koncetráltabb, intenzívebb rehabilitációt enged meg! Esetemben még itt is két részre, a passzív és az aktív terheléses szakaszra lehet tagolni a kezeléseket. Talán mondanom se kell, hogy a passzív időszak is sokkal kimerítőbb – és ezzel együtt nyílván hatásosabb – mint bármilyen egyéb rehabilitácós forma!

A negyedik fázis az otthonban, vagy a közeli rendelőben, végzett gyógytorna. Ezt vagy kirendelt gyógytornász vagy beutaló alapján a helyi intézetben dolgozó gyógytornászok segítségével végzik. Esetemben az otthonoban kirendelt gyógytornász segített a rehabilitációban heti két alkalommal.

Azt mindenféleképp meg kell jegyeznem, hogy az elrendelt kezelések önmagukban nem elegendőek egy 100%-os vagy ahhoz közeli felépüléshez! Én külön masszázsra és köpölyözésre járok, valamint egyéni edzéseket is végzek önnállóan! Ez főleg azért nagyon fontos, mert egy sportoló nem „csupán” járni szeretne megtanulni, hanem ismételten sportolásra alkalmas állapotba kerülni!

Ezen cikk írása a műtéteket követő 4. hónapban íródik és folytatódik a kirendelt gyógytornásszal való munka. Közel se vagyok még motorozásra/sportolásra alkalmas állapotban. Hosszú lesz még az út, de természetesen teljes gőzzel azon vagyok, hogy ismét terep-rallyban méressem meg magam! A rehabilitációs folyamat nem rövid és nem is könnyű, ugyanakkor hihetetlen fontos a későbbi életminőség eredeti(hez közeli) visszaállításához.

A rehabilitációs folyamat – a korházi kezelést is ideértve – talán a legnagyobb áldozatot a családtól követeli. Hiszen én is közel két hónapot távol voltam, így nem tudtam szerepet vállalni, ott lenni a családdal! Az esetleges kereset-kiesésről nem is beszélve! Szóval a motoros baleseteknél (is) jelentős fizikai, érzelmi és akár anyagi veszteséggel kell számolni nem csak a baleset közvetlen de a közvetett hatásainál is.

A hosszabbra nyúló korházi kezelések után nyílván csábító a hazajutás lehetősége és vágya, ugyanakkor egy rehabilitációs intézetben eltöltött újabb hetek sokat tudnak lendíteni a teljes felépülés felé! Személy szerint mindenféleképp javaslom ennek igénybevételét ha megvan rá a lehetőség! Jelenleg elkezdtem a motor helyreállítását is, ami reményeim szerint nem lesz nehezebb a saját magam rendberakásánál, de ez már egy másik történet!