Szeptember utolsó hétvégéjén a veszprémvarsányi Kuszi MX Park adott otthont a MAMOKA Trans Magyar Classic MotoCross Bajnokság 2026-os szezonja utolsó előtti futamának. Ez a helyszín amúgy is a személyes kedvenceim közé tartozik: a fekvése gyönyörű, a vonalvezetése parádés.

A hétvége legnagyobb kérdőjele számomra az RM250-esem volt. Nem mostanában ültem rajta – őszintén szólva a tavalyi őszi szezon utolsó versenye óta be sem volt indítva. Bár a motorozás nem maradt ki teljesen az életemből, hiszen a 701-es és az 500-as is kapott rendesen használatot, de ezek a gépek teljesen más karakterek, mint a kőkemény cross-ra tervezett RM250.

Hűvös reggel, tökéletes pálya

Az időjárás szerencsére a kegyeibe fogadott minket. Bár a reggel még csípősen indult, hamar látszott, hogy a napsütésre nem lesz panasz. A kipakolás és a regisztráció utáni pályabejárás során láttuk, hogy a szervezők kitettek magukért: a nyomvonal a szokásos, kiváló előkészítéssel várt minket.

A szabad edzésen azonban azonnal kiütközött a gyakorlás hiánya. Egyszerűen nem találtam a helyem a motoron. Adott volt egy hibátlanul működő technika, egy tökéletes pálya és a zseniális körülmények – egyértelművé vált, hogy a képletben a gyenge láncszem most én magam vagyok. Előfordul az ilyen. A szabad edzésen és az időmérőn teljesített körökkel szerencsére egy kicsit javult a helyzet, de még mindig messze voltam az igazitól, így nem fűztem túl sok reményt az első futamhoz.

Amikor a versenyszellem mindent átír

A rajtgépnél állva elhatároztam, hogy nem fogom túlvállalni magam; a cél csupán az volt, hogy újra összeszokjak a motorral. Aztán ledőlt a rajtgép, és valami megváltozott. Lehet, hogy a tét, a versenyszellem, vagy egyszerűen az addig megtett körök hozták meg a hatásukat, de hirtelen sokkal jobban éreztem magam a nyeregben, mint az edzéseken.

Sikerült néhány előzést is megtennem, majd felvettem egy stabil, konstans tempót. Láttam, hogy Németh Andris ott motorozik előttem, de a távolságot már nem tudtam faragni köztünk, így a leintésig maradt a status quo: Andris mögött hoztam be a motort. A futam után jót beszélgettünk. Meg is jegyeztem, hogy a következő futamon Ő lesz számomra a referenciapont! 😊

Mindent egy lapra: Drámai hajrá a második futamban

Az első futam jó élményein felbuzdulva a második etapnak már úgy vágtam neki, hogy a rajtnál semmit sem adok ingyen. Bár a startok nem a legnagyobb erősségeim, most sikerült (magamhoz képest) jól helyezkednem, és bevetődtem a mezőny utolsó harmadának sűrűjébe. A szerencse is mellém állt, így a nagy kavarodásban hirtelen Andris előtt találtam magam!

Sajnos az örömöm kérészéletűnek bizonyult: pár kanyarral később már egy kerékhosszal vezetett előttem. Ezt a támadást valahogy még sikerült visszavernem, de a második kör felénél már tehetetlen voltam, és Andris elhúzott mellettem.

Nem sokkal ezután beállt pontosan ugyanaz a távolság kettőnk között, mint az első futamban. Már-már kezdett állandósulni a helyzet, amikor a futam vége felé közeledve észrevettem, hogy méterről méterre közeledem hozzá. Na, itt azonnal vérszemet kaptam! Megnyomtam a tempót, és próbáltam minden kanyart és ívet egy kicsit precízebben, okosabban megoldani.

Az utolsó körös csata és a célegyenes

Az utolsó két körben már abszolút benne volt a levegőben az előzés. Többször is sikerült teljesen Andris mellé érnem, de a végső manővert egyszerűen nem tudtam befejezni. Közben viszont kifigyeltem egy gyenge pontot: a célegyenesben lévő kettős hupli nekem egy árnyalatnyival jobban feküdt.

Elérkezett az utolsó kör, így mindent egy lapra tettem fel. Kivártam a megfelelő pillanatot, és a kettős huplinál sikerült elmennem mellette! Már csak pár méter volt hátra, és a következő pillanatban megpillantottam a nekünk intő kockás zászlót.

Hatalmas volt az öröm, hiszen egy végletekig kiélezett, sportszerű és küzdelmes csatát sikerült megnyernem, ráadásul az utolsó pillanatokban!

Amikor a stopper is neked dolgozik

A hab a tortán az volt, amikor a futam után ránéztem a köridőkre. Egyértelműen itt értem el a hétvége csúcsformáját: az addigi 2 perc körüli időmet sikerült lefaragnom 1:56.360-ra! Tudom, hogy ez nem a világ leggyorsabb köre, de az, hogy a nap végére tudatosan, körről körre képes voltam javulni, elképesztő motivációt ad.

Most következik a jól megérdemelt karbantartás a motoron, aztán nincs megállás: okóber 17-én Hódmezővásárhelyen folytatjuk!

Fotók: Varsányi Bernadett, Horváth Judit, Nagy Ferenc Ottó, Gráf Orsi