Fejlődés, sziklák és a bűvös 52-es szám – Így telt a 2026-os versenyévem!
A 2026-os versenyévem nem teljesen úgy indult, ahogy szerettem volna, de így legalább benne volt a fejlődés lehetősége… amit összességében úgy érzem, ki is használtam! 😊
Mivel hazai tereprally verseny motorosok számára sajnos nincs, így az évre kitűzött fő célom a Dinaric Rally-n való indulás, és a minél jobb eredmény elérése volt. Mivel idén ezt a versenyt augusztus 20-a környékére tervezték, előtte teljes gőzzel tudtam készülni a MAMOKA Trans Magyar Classic Motocross Bajnokságra. Az előző évi debütálásom ebben a szakágban nagyon tetszett, így éhes voltam a fejlődésre!
Az év első versenye Hódmezővásárhelyen indult, ám az áhított fejlődésemnek rögtön két hatalmas akadálya is akadt. Az egyik az amatőr versenyzők általános problémája: az időtényező. Sajnos közel sem tudok annyit gyakorolni a motorral, mint amennyit szeretnék vagy ideális lenne – rendszeres, hogy a két verseny között egyáltalán nem is ülök motoron, ez pedig nem sokat segít azon, hogy egyre jobb legyek.
A vásárhelyi Roland Ringen ráadásul a motor technikai problémája is csőstül jött. Az egész versenyem azzal ment el, hogy próbáltam az RM250-est kevésbé versenyzésre alkalmatlan állapotba hozni! Ráadásul teljesen rossz irányba keresgéltem: karburálási problémára gyanakodtam, így 3 különböző karburátorból és egy rakat fúvókából próbáltam értelmes motorkarakterisztikát faragni. Ez csak annyira sikerült, hogy végigszenvedtem a motorral a két futamot. Később ki is derült, hogy a főtengely-szimeringek adták meg magukat. No, ezek cseréje után már sokkal jobban alakult a motor egészsége!
A második versenyt Csikóstöttösön rendezték, ahol a pálya új nyomvonala okozott meglepetést. Szerencsére nagyon jól sikerült kibővíteni a nyomot, így nem tört meg a pálya ritmusa. Itt már egyértelműen jobban tudtam koncentrálni magára a motorozásra, és magamhoz képest egész jól is sikerült a verseny!
A bajnokság tavaszi záró futamát az egyik kedvenc helyszínemen, a Tokod Off-road Parkban rendezték. Az alapvetően kemény talajú pályát sokkal jobban ismertem, így tényleg tudtam figyelni a motorra, és sikerült egy nagyon egyenletes, stabil tempót mennem.
A Dinaric Rally előtt még egy amatőr enduró versenyre is eljutottam Pécelre. Ez a futam azért is volt érdekes számomra, mert egy teljesen új technikát, egy 2017-es KTM EXC-F 500-at próbálhattam ki. Mind a verseny, mind az új gép nagyon tetszett – igazán élveztem a motorozást, még ha jól ki is fáradtam a végére!
Ezután jött számomra a fő szám! Augusztus 23-án harmadszorra vágtam neki a horvát sziklák között rendezett tereprally-nak. Úgy érzem, versenyzői szempontból itt teljesedett ki az évem: sikerült egy nagyon jó versenyt futnom az elejétől a végéig. A koncentrációt, az erőnlétet és a technikát is úgy tudtam beosztani, hogy az egyéni legjobb helyezésemet is sikerült elérnem, ami hatalmas örömmel töltött el.
Ráadásul az egész futamot körbelengte a bűvös 52-es szám! Ugyanis 52-es rajtszámmal indultam, a rally-n résztvevő 148 versenyző közül az 52. helyen zártam… és mindezt 52 évesen, hiszen ebben az évben töltöm ezt a szép (nem! 🙂 ) kerek számot!
Sok időm nem maradt a Dinaric Rally élményein mélázni, hiszen folytatódott a Classic Motocross bajnokság az őszi szezonnal. A csodálatos helyen fekvő veszprémvarsányi Kuszi MX parkban mérethettük meg magunkat. A kezdeti indiszponáltságom egyszer csak átváltott a nagyszerű versenyzés érzésébe – mintha csak ez a hétvége leképezte volna az egész idei évemet! Egy fergeteges, nagyszerű versenyt sikerült összehoznom, ami hihetetlen motivációt adott az utolsó futam előtt.
És hogyan is lehetne szebben bekeretezni az egész történetet, mint azzal, hogy a versenyszezonom végén ismét Hódmezővásárhelyre látogattunk, a Roland Ringre. Itt a picit finomhangolt Suzukival és a pálya kiválóan tapadó talajával sikerült a kanyartechnikámat nagyban csiszolni. (Jó, azért ez csak annyit jelent, hogy a teljesen rosszból feltornáztam magam a kanyarodva botorkálók közé! :D)
Összefoglalva elmondhatom: bár még mindig nem vagyok a leggyorsabb (és valószínűleg már soha nem is leszek), de egyértelműen látom és érzem a fejlődésemet, amit szerencsére a stopper is igazol! A motocrossban és a tereprallyban is sokkal tudatosabban építettem fel magam. Az év eleji bukdácsolásokból egyre jobb, tudatosabb és előrelátóbb versenyzéseket tudtam „letenni az asztalra”. És ez az a dolog, ami örömmel tölti el az embert, és amiért igazán érdemes csinálni az egészet!
Persze sokkal gyorsabban és könnyebben fejlődnék, ha sokkal fiatalabban kezdtem volna el ezt a csodálatos sportot. Ugyanakkor azt gondolom, mindaddig, amíg a versenyzésben megtalálom az örömöt és a kihívásokat legyőzni képes magamat, érdemes csinálni. És valójában teljesen mindegy, épp hányadik helyezésért küzd az ember: amíg küzdeni tud, addig jó úton jár!
Én még szeretnék ezen az úton menni jó sokáig… remélem, velem tartasz továbbra is!
Fotók: Actiongraphers, Varsányi Bernadett, Horváth Judit, Nagy Ferenc Ottó, Gráf Orsi
0 hozzászólás